Szertartásvezetés
Amikor a "boldogító igen" tényleg rólatok szól
Van, aki szerint a szertartás csak a kötelező rész a vacsora előtt. Szerintem meg pont fordítva: ez az a néhány perc, amiért az egész nap létrejött.
Ha engem kértek fel szertartásvezetőnek, nem egy sablonszöveget fogtok hallani, amiben csak a neveket cseréljük ki. Megismerlek benneteket, a történeteteket, a közös poénjaitokat, a nagy pillanataitokat – és ezekből rakom össze azt a szertartást, amin egyszerre lehet nevetni, meghatódni, és amelyre évek múlva is mosolyogva emlékeztek vissza.
Nem leszek túl komoly. De nem is bohóckodom. Hiszek abban, hogy a humor és az érzelem remekül megfér egymás mellett. Egy jókor elsütött poén oldja az izgalmat, egy őszinte mondat pedig sokszor többet ér, mint a legszebb idézet.
Ha már ceremóniamesterként is én kísérem végig a napotokat, természetesen a szertartást is szívesen vezetem. De akkor is örömmel vállalom, ha "csak" arra a fél órára bíztok meg, amikor két emberből egy család lesz.
A célom egyszerű: amikor kimondjátok az igent, ne csak a vendégek tapsoljanak... hanem ti is azt érezzétek, hogy pont ilyen pillanatról álmodtatok.
És igen... ha valaki sírni kezd a szertartáson, az teljesen rendben van, lesz nálam zsepi...